Lesz sonkás de mi prezentáljuk !;)

Tudom, rég nem írtam, de mentségemre szóljon, hogy táboroztam Balcsiin. Mit jelent a cím? Sztíí "lefordította" magyarra a blogcímem.:)

Táborról.röviden.tömören.:

sün.ufótámadás.csacsi.szamár.tehén.öszvér.hülyegyerek.családipóló.bunda.

unocsalás.nagyszínpad.bububaba.IBM.gaszlertörvény.bokor.bogár.ksz.kp.tp.

ügyeletes pedofil.ibron.szőrös csikló.mindenki calippoval kezdi.fűszál.nestea.

karcsi.GYB.ki ez a nagydarab?!.szőke.sókefélke.tejbegrííz.faszacsávó.

száztagú cigányzenekar hatványozódva.hármassátor.asszimináció.testápoló.

hszv.calippo.szőröscsikló.ibron.aranyeső.tejbegrííz.bunda.szőke.sókefélke.

"Hát azt a júdásapostollal összecimborázott aprópénzhamisító poncius pilátussát a jeruzsálemi golgotahegyén krisztus káromlólatorképpen keresztrefeszített paraszt öregapádnak!" - tipikus tábori káromkodás;)

http://www.youtube.com/watch?v=NHOV-KrEp9c

Hol marad a happyend ?!

A cím arról árulkodik, hogy totál reménytelen volt az egész "randi", pedig nem.. Oké, nem így képzeltem, de ettől még cseppet sem volt rossz. Sőt! A 3 és fél óra tömény beszélgetés, a kínos témák feszegetése, a kérdések amik felmerültek bennünk, a szakítás körülményeinek tisztázása, megint közelebb hozott minket egymáshoz. Megint olyan volt mint a régi szép idők-ben, egyet leszámítva..hogy én nem úgy ültem ott mellette, mint a legjobb barátja, hanem mint egy lány aki fülig szerelmes.

Német korlát végükl lelett fújva, helyette a sulinál találkoztunk és onnan mentünk fel az Alagútra. Aztán sétáltunk fel hozzánk és leültünk a Lukiék háza előtt. Ott borult a bili, mármint jó értelemben, mert elkezdtünk beszélgetni kettőnkröl. Jött minden, leginkább én beszéltem, összehordtam minden hülyeséget, ő meg csak mosolygott. Mint mindig.

Az újra kezdés is belekeveredett a beszélgetésbe a buszmegálló felé menet, de most sem tudtam eldönteni mit érez. Ilyenkor olyan komoly és visszahúzódó, hogy félek, félreértek valamit. Nemmondott semmit. Felvetettük a mi lenne, ha...című dolgokat, de nem jutottunk semmire.

Megígértette velem, hogy felhívom. Addig gondolkozik. De én félek a válaszától...

Mars&Hold

Bárhol vagy 2009 augusztus 27-e éjjelén, 0 óra 30-kor pillants fel az égre. Olyan látványban lesz részed, mintha két holdat látnál. A Mars és a Hold fogja uralni az eget.A Mars fog a legszebben fényleni, és olyan lesz mint a telihold, 34,65 millió mérföldre lesz a Földtől.Ilyen esemény legközelebb 2287-ben lesz.Ma élő ember ilyet nem láthat még egyszer.


Úgyis elfelejtem, ebben szinte biztos vagyok...

Szerelem vs. Barátság ?!

Júliusban arra ügyelj, hogy ne keverd össze a barátságot a szerelemmel! Egy régi barát visszatérésével régi érzelmek is visszatérhetnek. Vedd észre, hogy az a múlt, és nem a jelen! Előfordulhat, hogy egy barátoddal közelebb kerültök egymáshoz, de ez nem feltétlenül jelent szerelmet. Hagyj elég időt, hogy letisztuljon benned – és benne is!

Nem kell elítélni amiért hiszek az ilyesmiben, babonás vagyok; azt is vállalom. Különben is, tökéletesen klappol a júliusi horoszkópom mindenre és arra jöttem rá; lehet, hogy túl sokat várok a hétfőtől, közben pedig csak egy szimpla baráti találkozórol van szó.

Jó persze, oda kell mennem, meg kell várnom, hogy mi lesz, de félek is, hogy megint ugyanaz történik ha ebbe belemegyünk. A szívemre hallgatok és szeretem. Az eszemre és akkor nem olyan biztos, hogy megint kockára tenném a barátságunk. Hogy mi lenne a helyes, azt nekem is megmondhatná valaki.

Mindegy, ilyeneken még agyalnom is kár, mert egyáltalán nem biztos, hogy folytatni tudnánk ott ahol abbahagytuk. Amúgy sem csak rajtam múlik, előbb meg kell várnom ő mit akar és aztán dönteni a továbbiakról.

1 óra 47 perces beszélgetés *.*

Életem leghosszabb beszélgetésének tudható be ez a mai, de most még az sem tud érdekelni, hogy hónap végén érkezik a telefonszámla. Felhívtam és nem gondolom, hogy ezzel "futnék utána". Elvégre a legjobb barátom volt és ezzel a tegnapi beszélgetéssel úgy érzem visszanőtte magát erre a címre. Kiderült, hogy nem utált, nem gyűlölt, csak úgy gondolta jobb nekem, ha nem is hallok felőle. Egyáltalán nem volt könnyebb a felejtés így, de ha most nézem a dolgokat, minden sokkal jobban alakult. Jobban mint vártam. Számoltam azzal a lehetőséggel, hogy felhívom és elküld a fenébe, de bíztam benne, hogy még mindig fontos vagyok neki. És az vagyok. Éreztette, hogy hiányzok neki, hogy hiányolta a telefonbeszélgetéseinket, hogy én mindig mindent megosztok vele, hogy őszinték vagyunk egymáshoz és, hogy egymás mellett tudunk önmagunk lenni. Nem titok, hogy szeretem. Most már magamnak is kimerem mondani és ez nem gátol meg abban, hogy a legjobb barátom maradjon. Hétfőn találkozunk és ezt vehetem nosztalgikus találkozásnak, mert a németes korláthoz beszéltük meg. Hogy mit várok ettől a találkozástól? Nemtudom.. Legelőször is szeretnék szemtől-szembe beszélni vele. Tudom, hogy kavarás volt amikor a Szomor azt mondta, hogy a külsőm miatt szakított, de én hiszek neki.
" Nem csak a belső volt tökéletes.." Jólesett ez a mondata. De nem csak ez, hanem minden ami kettőnkkel kapcsolatos volt. Igazából nagyon hiányzik és ezt meg is mondtam neki, csak mert ő is pont így érez és ezt nagyon jól tudtam/tudom.

" Olyan ez, mint amikor a szerelem elmúlik; még ott sajog, de nem lehet felmelegíteni mint a töltött káposztát."

Erre most rákéne cáfolnom ...;)


..félek, hogy a ködbe veszek ..! '

..fejjel a falnak !!

Eldöntöttem, nem fogok futni utána. Ha megérdemlem, előbb-utóbb úgyis rámtalál, ha pedig nem, akkor annak is oka van. Nagyon is görcsösen akarok mindent, aztán szép lassan kicsúsznak a dolgok a kezeim közül és megint én fogok ott állni csalódottan, mert semmi nem úgy történt, ahogy elképzeltem. Ismerem már ezt, nem először rohanok fejjel a falnak és azzal is tisztában vagyok, hogy megint belefogok futni egy újabb zsákutcába. Úgy látszik nekem szükségem van az ilyen pofáraesésekre.

Ha jobban belegondolok, szeretek szenvedni. Jó kérdés, hogy miért..Én sem értem miért olyan jó úgy érezni, hogy minden totál reménytelen, de legalább tudok min rágódni a nap 24 órájában. Boldognak lenni van aki szerint egyszerűbb. Kár, hogy én nem így látom és a jelek szerint mindent elkövetek annak érdekében, hogy újra a szakadék szélén találjam magam. De akkor is felfogom hívni és megkérem, hogy találkozzunk. Másfél hónap telt el mióta utoljára beszéltünk - leszámítva mikor az utca másik oldalán sétált - és kezd hiányozni. Eddig is hiányzott, de most, hogy visszaolvastam a naplóm, úgy tűnik feltéptem a régi sebeket.

Aznap amikor szakítottunk megkérdeztem tőle, hogy mit tenne ha meghalnék - ne gondoljon senki semmi olyanra, hogy öngyilkos akartam lenni vagy ilyesmi, csak érdekelt - és azt felelte belepusztulna. Elhittem neki. Akkor. De miután szakított, valahogy nem úgy tűnt. Nem szólt hozzám, ha szembe jött velem a folyosón inkább irányt váltott, mintha nem is léteznék. Csak azt nem értettem miért. Tudtam és tudom, hogy sokat jelentett neki a barátságunk, éppen ezért nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Talán belepusztulna, ha meghalok, talán fel sem kavarná annyira.

Néha nagyon szeretném megtudni...

Szívünkben örökké élsz..!

Most csak úgy vagyok. Olyan üres minden. És nemtudok ellenne tenni, mert nem is akarok. Ez az élet rendje. Megszületünk, aztán meghalunk, de mégis olyan hihetetlen, hogy nincs többé.Nem kellett volna meghalnia, még élhetett volna, ha nem jön ez az agyvérzés és nem dönti le fél év alatt. Karácsonykor még együtt volt velünk, jókedve volt, aztán egyik pillanatról a másikra történt minden és visszafordíthatatlanul közelgett a halála. Tudom, hogy sokat szenvedett, láttam rajta mennyire fáj neki minden és, hogy nem szeretné, ha így látnánk. Talán jobb neki most már, nem kell szenvednie. Nem álltunk egymáshoz olyan nagyon közel, de iszonyúan hiányzik és hiányozni is fog. Elvégre a dédmamám veszítettem el, aki pótolhatatlan marad örökre. Nyugodj békében!
A felravatalozás előtt elsétáltam a Tacky sírjához is. Színes pillangókat ragasztottak a neve mellé, amit én egyáltalán nem tartok nemodavaló dolognak, hiszen ő ilyen volt. Épített egy saját kis világot, sok-sok baráttal, ami egyszer csak kezdett összedőlni és én nem tudtam segíteni. Még mindig lelkiismeretfurdalásom van, ha visszagondolok az utolsó beszélgetésünkre és teljesen biztos vagyok benne, hogy ha akkor mellette állok, nem lesz öngyilkos. Régebben nem hittem abban, hogy mások irányítják az életünket, de mióta meghalt a Tacky, valahogy úgy érzem, befolyásolja mindazt ami velem történik. Tudom, hogy sokan őrültnek tartanak emiatt, de én hiszek benne. És tudom, hogy ha most haragszik is, egyszer megfog bocsátani, mert rájön, hogy mennyire fontos volt nekem és, hogy ez sosem fog megváltozni.

"A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan."

poOlparty^^

Újabb medencés délután, házigazda természetesen megint én, de ez nem is baj. Jobb szeretek itthon lenni és uralni a környezetem. Legalább harmadszorra is kipróbáltam a saunánkat. Lehet, hogy furcsán hangzik, de félév alatt mindössze háromszor voltam bent, akkor is csak azért mert valaki a barátaim közül kedvet kapott egy kis izzadásra. Tény, hogy a mostani volt a legizgalmasabb - nem igazán mondanám hogy unatkoztunk.:D Persze három óra fürdés a medencében egy fokkal jobb volt, de úgy összegészében az egész délután nagyon jól sikerült!:) Ha minden jól alakul ismétlése is lesz, de...az már nem nálam.:)

u.i.: szomcsii boldog névnapot!(L)

Te erős leszel a végén?

Egy videó..ami mondd is valamit!..

Egy a sok közül..

"Ma kicsit sírhatnékom lett és bevallom, hogy elfulladt a hangom, mikor meséltem, meg heherésztem zavaromban (de ez nem a jó fajta heherészés volt). S hogy mindez miért? Mert felkavart valaki, aki két hónapig az életem része volt, akibe nagyon beleszerelmesedtem. Igazi rózsaszín szemüveget viseltem, remegtem, mikor megcsókolt, szivárványossá színezte nekem a világot. Békét adott, megnevetettett, megríkatott... Felbojgatta az életemet. Elvett és adott, elhagyott, miközben futott... Itt maradtam. Nélküle. Ha talán nem... Ha nem lett volna annyira kölyök és talán ha én nem akartam volna annyira szeretni, s bevallom, megkötni is. Ha talán nem próbáltam volna elhitetni magammal, hogy minden rendben van, pedig nem volt... Akkor kevésbé fájt volna? Akkor más lett volna? Ha később találkozom vele, amikor már nem rohan annyira, nem akar annyimindent, amikor már RÁM vágyott volna, akkor... Akkor jó lehetett volna? Akkor összeillettünk volna? Akkor most nem sírnék itt, ugye? Sajnálom...

Tudjátok, igazából hiányzik. Olyan bolondos volt. Folyton megnevetettet. De már akkor is láttam, hogy még nem elég érett a csodákhoz, még türelmetlen hozzájuk, nem érti őket... És egyik nap, amikor mindennél jobban szerettem volna vak lenni, belenézhettem a szemébe. Feküdt az ágyon, én mellette térdeltem. Az államat a mellkasára támasztottam. Emlékszem, a hajamat simogatta. Ott volt egy barátnőm is, de ő éppen olvasott, azt hiszem. Akkor néztem bele a szemébe és nem láttam magamat. Vagyis de. De először az ajtót láttam meg a hátam mögött és olyan aprónak tűntem a látképben... Akkor jöttem rá, hogy vagyok neki, vagyok, de... Egy a sok közül. Nem minden és nem központ. Csak vagyok...

Nagyon fájt, főleg, hogy egy napig csevegtem, hitegettem magamat, hogy az nem az volt, aminek tűnt, hogy szeret engem, hogy ugyanúgy minden vagyok neki, mint ő nekem... Hogy ugyannyira fontos vagyok neki...

Ezekért a dolgokért nincs semmi mentségem, csak annyi, hogy szerettem. Tényleg nagyon szerettem. Kár, hogy... Kár... De mostmár másként nem tudnám elképzelni. Egyedül maradtam, igaz. Nem vártak egyik oldalon sem, igaz... Sokszor reménytelenül futottam másokhoz. Ilyen vagyok... De mostmár el fogom engedni. El kell engednem. Magányos leszek továbbra is, ez igaz. Sokszor félni is fogok, ez igaz, de... De legalább nem alázom meg magam és nem áldozok be Mindent."

~Mesélőlány blogjából~

Annyira furcsa..egy számodra teljesen ismeretlen, idegen blogbejegyzéseit olvasod és az egyik cikkben ráakadsz valamire, ami nagyon hasonlít a te történetedre, mintha te lennél az ő helyében. Aztán rájössz, hogy mennyi mindenkivel történik meg nap mint nap ilyen és rá kell jönnöd, hogy ha szerelmes vagy, ezen az akadályon legalább egyszer az életben biztosan át kell vergődnöd. Csak borzasztó nehéz.

Versike..

Első versem ami egy versenyen kötött ki..-.- Nem akartam elküldeni, de az irodalom tanárom erősködött. Kár, hogy csak véleményt kértem és nem tanácsot, hogy elküldjem-e, de lényegtelen.. egy potya 5-ös nem jött rosszul azért:) Csak miután elküldtem, valamilyen szinten reménykedtem benne, hogy felfigyelnek rá. De ez hiú ábránd maradt..

Ellenség vagy barát?..

Ellenség vagy barát?
Az mit a tükörbe lát,
Csak egy torzkép,
Egy kegyetlen ajándék,
Mi halkan koppan egyet,
Homlokáról letörli a nedvet,
Ébren is csak álmodik,
Kiáltja, hogy látod, itt:
Hol az öröm lángja fakad,
S a könny útja elakad.
Mikor tekintete fakó,
Egy viselt, szakadt zakó,
Hol csendben figyel másokat,
Kettétöri a bábokat,
Mik játsszák az életet,
Elnyelik a fényeket,
Árnyakként borulnak egymásra,
Hogy mindennek örülnek,
Csupán egy álca,
Tanúskodik róla, árva,
Mert érzi összes rezzenését,
Hallja minden szívverését,
Kezébe szorosan kapaszkodva,
Hozzá örökké ragaszkodva,
A révedő merengő az,
Melybe mindig belelát,
Neki halkan susogja dalát,
Kicsiny lelke minden vigaszát,
Egy tükörbe zárva viszi tovább,
Vajon ellenség vagy barát?

Álá..ilá..Italya (LL)

Egy csizmán fogok nyaralni..sálálálálá!*

Holnap..holnap..holnap!:) Azt hiszem ugyanekkora lelkesedéssel vártam tavaly Bulgáriát is, de Olaszország akkor is más. Bibione,Toscana,Verona,Velence,Milánó.. És mindenhova elmegyünk az eddigi tervek szerint. Az elején csalódott voltam, hogy végül a család Olaszország mellett döntött, hiszen ha egyszer spanyolt fogok tanulni 5 évig; jogos, hogy minden vágyam Madridnál kezdődött. Aztán észsszerű érvekkel sikerült meggyőzniük és ha minden igaz, jövőre elmegyünk amikor már eltudok pötyörészni spanyolul.:P
De mindettől függetlenül..nagyon fog hiányozni minden és mindenki. Nem elég, hogy kóros suli hiányban szenvedek, még a barátoktól is meg kell válnom, úgyhogy valamilyen szempontból kínszenvedés lesz ez a 10 nap. Korombeli nem igen lesz a társaságban, úgyhogy vagy az unokahugomra és öcsémre hagyatkozom, vagy megpróbálok beleolvadni a felnőttek társaságába, vagy neki állok ismerkedni olaszokkal. (Az utolsó elég bizarr ötlet, mert még magyarok között is alig bírok néha kinyögni egy értelmes mondatot..:)

u.i: Hamihiányom lesz 10 álló napig!:(

Távoli találkozás.

"..nem akartam mást, csak felejteni. Néha úgy éreztem, sikerült, aztán mégis egyre-másra tértek vissza a részletek, mint a víz felszínén felbukkanó fadarabok, amelyek jelzik, hogy odalent egy hajóroncs hever. Egy rózsaszín felső, egy versike a nevemmel, az érzés, hogy valaki a nyakamra teszi a kezét. Mert ez történik, amikor megpróbálsz elmenekülni a múlt elől: nemcsak, hogy felzárkózik, de le is hagy. Eltakarja a jövőt, a tájat, magát az eget, míg nem marad más út, csak az, amelyik keresztülvezet rajta, az egyetlen amelyen valaha hazajuthatsz."

Lassan 1 hónap után megint láttam. Szinte hihetetlen, hogy valaki ilyen aranyos..és még mindig olyan sokat jelent, mint régen. Borzasztóan hiányzik. Önkéntelenül is leszálltam a buszról csak, hogy közelebbről lássam. De ő nem vett észre. Talán szerencse..talán nem. Úgy vert a szívem mintha kiakarna ugrani a helyéből és semmi mást nem akartam, csak odamenni és megölelni. 3 perc leforgása alatt teljesen elment az eszem. Még azt sem tudtam megnézni, hogy rajta van-e a karkötő.. Eddig könnyű volt. Nem láttam, hallani is csak néha hallottam róla; beindult a felejtés folyamata. Csak, hogy ez a találkozás; még ha távoli is volt; felkavart mindent és ráébresztett, hogy tulajdonképpen még nem vagyok túl semmin. :/

Miért nem elég egyetlen éjszaka a felejtéshez ?!

Külső megfog; belső megtart! ..

Komolyan nem értem az embereket. Miért ragad le mindenki már ott, hogy az illető, hogy néz ki? Sokkal fontosabb dolgok is vannak annál, mint, hogy valakinek milyen alakja van, mennyi pattanása, nagy-e az orra vagy turcsi, jóképű vagy kockafej. Persze attól, hogy én ezeket leírom nem változik semmi. Mégis engem iszonyúan idegesít, ha valakit csak azért löknek a sarokba mert nem szupermoddel, vagy nem úgy néz ki ahogy azt mások elvárják. Attól, hogy valaki nem cérnavékony miért kell rossz embernek titulálni?... Persze ilyenek az emberek. Nem törődnek azzal, hogy szavaikkal mekkora fájdalmat okoznak másoknak. A cím arra utal, hogy előbb a külső aztán a belső, ami amúgy normális is, mert az utcán tényleg nem azt veszed először észre, hogy milyen jófej az illető, hanem, hogy mi van rajta, hogy néz ki. De a saját bőrömön tapasztaltam már hasonlót, csak épp fordítva. Megismer valaki, ráébred arra milyen jó barát vagy, megoszt veled mindent, mindent tudtok egymásról és amikor egy ponton átlibben a dolog és barátságból szerelem lesz, nem csak a szerelmedről, hanem a legjobb barátodról lesz szó. És jól érzi magát veled, mert önmagát adhatja, nem kell megjátszania magát. Ha valaki képes ezekután csak azért véget vetni az egésznek, mert a másik fél nem a világszép nádszál kisasszony, akkor nemtudom ki a rossz és ki a jó.

Lehet, hogy én nem vagyok tökéletes, gyönyörű, vékony, "sexy"...de legalább belül nem romlott mint egyesek...

Ballagási beszéd..o9.o6.13

..gondoltam bemásolom a beszédem. Kíváncsi vagyok véleményekre. A kitűzött célt elértem vele, úgyhogy annyira nem lehet szörnyű..xd

________________________________________

’Ez is el fog múlni.’ Tanultam ezeket a szavakat, hogy felhasználhassam őket életem bármely pillanatában. Amikor a dolgok elképzelhetetlenül szörnyűek, rettenetesen riasztóak, vagy amikor minden ragyogó és csodálatos, feledhetetlen és gyönyörű, mondjuk el magunkban ezeket a szavakat.

Búcsúzunk. Messzinek tűnt ez a pillanat, könnyedén gondoltunk arra, hogy hamarosan nekünk is búcsút kell vennünk. Most mégis összeszorult gyomorral állunk itt, gombóccal a torkunkban, pont, mint mikor remegő lábakkal először léptük át ennek a hatalmas piros épületnek a kapuját. Akkor még csak egy iskolának tekintettük, de a napok, hetek, hónapok, évek múlásával egyre többet jelentett, míg nem az utolsó év során tudatosult bennünk, hogy amikor azt mondjuk „suli”, tulajdonképpen a második otthonunkról beszélünk. Talán néha nyűg volt a tanulás, az elmúlni nem akaró 45 percek, a felelések, a kínos pillanatok, de mindezek segítettek el bennünket idáig. 8 hosszú év áll mögöttünk. Volt részünk sikerekben, kudarcokban, örömökben és csalódásokban egyaránt. Most, hogy utoljára állunk itt mint belvárosis diákok, számtalan közös élmény elevenedik fel bennünk újra. Osztálykirándulások, szünetek, közös délutánok és sok régi pillanat amit együtt töltöttünk. Minden apró kis zeg-zughoz kötődik valami, mindenkiről eszünkbe jut egy-egy mondat és tudjuk, hogy tanáraink bíztatása, reménysugallása nélkül, nem lennénk most itt. Mert ennek az iskolának a falai között nőttünk fel, az esetlen kisgyerekekből itt változtunk, szemtelen, makacs kamaszokká.
Sok minden fog hiányozni. Az évek során egyszerű osztálytársi kapcsolatokból mély és megrendíthetetlen barátságok szövődtek. Összetartottunk, segítettünk és mindig számíthattunk egymásra. Mert ez a 8 év sorsdöntő volt, az itt töltött napok formáltak minket ilyenné és tudtuk, hogy vannak akik a legnehezebb pillanatokban is ott állnak mögöttünk és segítő kezet nyújtanak. Hisz talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát. Csak barátok vannak. Olyanok, akik mellettünk állnak, hogy ne legyünk magányosak.

Egy számomra fontos idézettel búcsúzom, amit az utolsó évben tanultam valakitől és nem felejtek soha.
„A tegnap történelem, a holnap rejtelem, de a ma; a legnagyobb ajándék!”

(narancssárgákvoltunk:)