Ballagási beszéd..o9.o6.13

..gondoltam bemásolom a beszédem. Kíváncsi vagyok véleményekre. A kitűzött célt elértem vele, úgyhogy annyira nem lehet szörnyű..xd

________________________________________

’Ez is el fog múlni.’ Tanultam ezeket a szavakat, hogy felhasználhassam őket életem bármely pillanatában. Amikor a dolgok elképzelhetetlenül szörnyűek, rettenetesen riasztóak, vagy amikor minden ragyogó és csodálatos, feledhetetlen és gyönyörű, mondjuk el magunkban ezeket a szavakat.

Búcsúzunk. Messzinek tűnt ez a pillanat, könnyedén gondoltunk arra, hogy hamarosan nekünk is búcsút kell vennünk. Most mégis összeszorult gyomorral állunk itt, gombóccal a torkunkban, pont, mint mikor remegő lábakkal először léptük át ennek a hatalmas piros épületnek a kapuját. Akkor még csak egy iskolának tekintettük, de a napok, hetek, hónapok, évek múlásával egyre többet jelentett, míg nem az utolsó év során tudatosult bennünk, hogy amikor azt mondjuk „suli”, tulajdonképpen a második otthonunkról beszélünk. Talán néha nyűg volt a tanulás, az elmúlni nem akaró 45 percek, a felelések, a kínos pillanatok, de mindezek segítettek el bennünket idáig. 8 hosszú év áll mögöttünk. Volt részünk sikerekben, kudarcokban, örömökben és csalódásokban egyaránt. Most, hogy utoljára állunk itt mint belvárosis diákok, számtalan közös élmény elevenedik fel bennünk újra. Osztálykirándulások, szünetek, közös délutánok és sok régi pillanat amit együtt töltöttünk. Minden apró kis zeg-zughoz kötődik valami, mindenkiről eszünkbe jut egy-egy mondat és tudjuk, hogy tanáraink bíztatása, reménysugallása nélkül, nem lennénk most itt. Mert ennek az iskolának a falai között nőttünk fel, az esetlen kisgyerekekből itt változtunk, szemtelen, makacs kamaszokká.
Sok minden fog hiányozni. Az évek során egyszerű osztálytársi kapcsolatokból mély és megrendíthetetlen barátságok szövődtek. Összetartottunk, segítettünk és mindig számíthattunk egymásra. Mert ez a 8 év sorsdöntő volt, az itt töltött napok formáltak minket ilyenné és tudtuk, hogy vannak akik a legnehezebb pillanatokban is ott állnak mögöttünk és segítő kezet nyújtanak. Hisz talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát. Csak barátok vannak. Olyanok, akik mellettünk állnak, hogy ne legyünk magányosak.

Egy számomra fontos idézettel búcsúzom, amit az utolsó évben tanultam valakitől és nem felejtek soha.
„A tegnap történelem, a holnap rejtelem, de a ma; a legnagyobb ajándék!”

(narancssárgákvoltunk:)