1 óra 47 perces beszélgetés *.*

Életem leghosszabb beszélgetésének tudható be ez a mai, de most még az sem tud érdekelni, hogy hónap végén érkezik a telefonszámla. Felhívtam és nem gondolom, hogy ezzel "futnék utána". Elvégre a legjobb barátom volt és ezzel a tegnapi beszélgetéssel úgy érzem visszanőtte magát erre a címre. Kiderült, hogy nem utált, nem gyűlölt, csak úgy gondolta jobb nekem, ha nem is hallok felőle. Egyáltalán nem volt könnyebb a felejtés így, de ha most nézem a dolgokat, minden sokkal jobban alakult. Jobban mint vártam. Számoltam azzal a lehetőséggel, hogy felhívom és elküld a fenébe, de bíztam benne, hogy még mindig fontos vagyok neki. És az vagyok. Éreztette, hogy hiányzok neki, hogy hiányolta a telefonbeszélgetéseinket, hogy én mindig mindent megosztok vele, hogy őszinték vagyunk egymáshoz és, hogy egymás mellett tudunk önmagunk lenni. Nem titok, hogy szeretem. Most már magamnak is kimerem mondani és ez nem gátol meg abban, hogy a legjobb barátom maradjon. Hétfőn találkozunk és ezt vehetem nosztalgikus találkozásnak, mert a németes korláthoz beszéltük meg. Hogy mit várok ettől a találkozástól? Nemtudom.. Legelőször is szeretnék szemtől-szembe beszélni vele. Tudom, hogy kavarás volt amikor a Szomor azt mondta, hogy a külsőm miatt szakított, de én hiszek neki.
" Nem csak a belső volt tökéletes.." Jólesett ez a mondata. De nem csak ez, hanem minden ami kettőnkkel kapcsolatos volt. Igazából nagyon hiányzik és ezt meg is mondtam neki, csak mert ő is pont így érez és ezt nagyon jól tudtam/tudom.

" Olyan ez, mint amikor a szerelem elmúlik; még ott sajog, de nem lehet felmelegíteni mint a töltött káposztát."

Erre most rákéne cáfolnom ...;)


..félek, hogy a ködbe veszek ..! '