Van egy álmom. Lehet, hogy az is marad. Vagy nem. Megfertőzött. Nem más mint a színház. Azt mondják, aki egyszer már belekóstolt a színház világába, azt ellenállhatatlanul vonzza az élete végéig. Nos, akkor még nagyon sok vissza van. Remélem. Mostanában elcsitult ez a dolog, de a szobaátrendezés során kezembe akadt a dvd, arról a nyárról. Nem tudtam mást tenni, megnéztem. Már csak a kíváncsiság kedvéért is, hogy milyen voltam két éve. Félelmetes mennyit változik az ember ennyi idő alatt.. Mindenesetre újra lángra kapott ez az egész rajongás a színház és eleve a színészet iránt. Hobby? Nemhiszem. Inkább aztmondanám, hogy beleszerelmesedtem ebbe az egészbe. De az is meglehet, hogy eleve evvel a vonzalommal születtem; apa-anya révén..Tudom, anyának nem sikerült bejutnia az egyetemre, de ez miért jelenti azt, hogy nekem sem sikerülhet? Nem értem miért ellenzi mindenki annyira, hogy ezt válasszam, amikor másra sem vágyom jobban, minthogy uraljam a színpadot. Persze..féltenek a csalódástól, féltenek, hogy majd én is magamba zuhanok ahogy anya is tette, de héé! Az senkit nem érdekel, hogy én mit akarok? Megtanultam pofára esni ... igen, ennyi idősen. Tudom, hogy nem minden sikerül úgy ahogy szeretnénk, de ha nem próbálom meg, akkor örökre ott lesz bennem a tüske, hogy mi lett volna ha.. Arról nem is beszélve, hogy a színház iránt érzett szerelmemet nem tudom olyan könnyen legyűrni. És nem is akarom. Cseppet sem.
Ha van egy kitűzött célod (...), mindig van előtted többféle út is, amelyen elérheted. És könnyen meglehet, hogy az egyértelmű, egyenes, kényelmes út helyett a nehéz, nyaktörő ösvényt kell felvállalnod, vagy éppen óriási kerülőt kell tenned, hogy a célodat elérjed.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése