Mi van ilyenkor?

Igen, összevesztünk. Mondhatnám, hogy ez van és egyáltalán nem érdekel, de ez nem igaz. Nagyon is izgat, hogy a legjobb barátnőmmel szóba se állunk egymással. Nem akarok ítélkezni, nem mondom, hogy az ő hibájából, mert biztos nem csak ő tehet az egészről. Amikor megismertem és ahogy kiismertem ezalatt a 11 év alatt, egy vidám, talpraesett lányra leltem benne, aki benne van minden hülyeségben. De ez mostanra megváltozott kicsit. Talán ez piszkálta annyira a csőrömet és emiatt vágtam a fejéhez olyan dolgokat, amit aztán egy kicsit meg is bántam. Mert hiába kertelek, már nem olyan mint azelőtt. Nem tudom magam jól érezni vele és emiatt rengeteg kis apró semmiségen vesztünk össze. Teljesen visszahúzódó, magába forduló valaki lett és folyton csak a saját orra alá dörgöli a hibáit, ami miatt folyton rossz kedve van. Amikor ezeket mondjuk neki, megsértődik, duzzog és ahelyett, hogy lyukas órában velünk lenne, együtt hülyülne velünk, leül egy padra és zenét hallgat. Sosem akar képeket készíteni, ha valaki megnézi az iwiw profilomat, nem jön rá, hogy ő a legjobb barátnőm, holott ő az. Vagyis már ezt sem tudom. Részemről igen, de fogalmam sincs, hogy most ő mit gondol. Nyílván haragszik ránk, főleg rám, amiért a szemébe mondtuk mi nem tetszik benne. Bunkóságnak ezt nem nevezném, hanem inkább segítenénk, de ezt ő nem tudja értékelni. Amikor viszonylag jóban vagyunk, szomorú, depis idézeteket ír ki msn-re, de most, hogy szóba sem állunk egymással, hirtelen jó kedve lett. Lehet, hogy végképp nem akar velünk lenni? Mert ha ebben van valami, akkor semmit nem ért ez a 11 év barátság.