2008. október 21., kedd

.::versmondó

És megvan! Sikerült! Életemben először lettem első versmondón és most hihetetlenül boldog vagyok!:) 6-os sorszámú versenyző voltam és tök poén volt, mert az országoson is 6-os kóddal lettem első.:) Amúgy a H. Réka is azt mondta amit én, Tóth Árpádtól a Holdkóros Apród Történetét. Kedvenc verrs<3 Annak ellenére, hogy Weöres Sándor a kedvenc költőm:P A zsűri tagok egyikét ismertem, mégpedig a Kertész gabit, akikhez apukám révén sokat szoktunk járni és nagyon aranyos. De tudom, hogy nem olyan és remélem is, hogy nem csak ezért lettem első, hanem azért, ahogy elő adtam.:) A zsári elnöke, (nem tudom milyen művész úr) azt mondta, hogy mindegyikünk közül én voltam a legpimaszabb és ügyesen bántam a közönséggel. Klári néni ezt még annyival egészítette ki, hogy amikor kiálltam a zsűri elé, azonnal felnyársaltam őket. Jó érzés volt verset mondani, azt hiszem először élveztem igazán és éltem át teljesen. Abban is lehet valami, hogy szemkontaktust tartottam a közönséggel, mert köztük és a zsűri között ingázott a tekintetem.:P A díjam egy Ady verses kötet volt. Adyt mostanában egyre többször olvasok, mert suliban is őt vesszük és pár versét interneten is megkuksiztam. Egyedül azért vagyok kiakadva rá, hogy néha nem értem meg a versei lényegét, olyan szavakat használ, amiket nem tudok beazonosítani. Holnap október 23-as ünnepély, aztán lesz egy gitárom és végül egy Minden Egéres próbával fejezem be a délutánt és zárom le a sulit is, mert holnaptól hawaii, dizsi, meg minden, ugyanis közel 10 napos szünet következik, aminek a keretein belül ellátogatok a fővárosba nővérkémhez és báttyóimhoz, babázni kicsit.:) És nővéremmel azt hiszem célba vesszük valamelyik bevásárlóközpontot is, pár új cucc reményében..!;)

0 megjegyzés:

 
template by suckmylolly.com flower brushes by gvalkyrie.deviantart.com