Miért?!

Totál padlón vagyok. Fogalmam sincs mi ütött belém! Pedig már kezdtem azt hinni, hogy skerült elfelejtenem, túlléptem rajta, de amikor egyszer csak németóra közepén kimondták a nevét, görcsbe rándult a gyomrom és lepergett előttem minden ami vele kapcsolatos. Semmire nem figyeltem abból amit az órákon csináltunk és egyedül akartam lenni. Ha nem lettem volna suliban, akkor talán még el is sírom magam. Bár így is elég közel álltam hozzá. A háttértörténetet nem nagyon akarom részletezni, ezt csak a nagyon jó barátaim tudják, akik ezzel együtt mindent tudnak rólam. Szóval onnantól kezdve ha hozzámszóltak csak vállat vontam és olyan arcot vágtam mint aki citromba harapott. Ott és akkor legszívesebben kiugrottam volna az ablakon, nem tudom miért. Sosem voltam még ilyen, de ez az egész valahogy felbolygatott. Mikor mentem haza, mindenkiben őt láttam és mindannyiszor görcsbe rándult a gyomrom. Kirázott a hideg amikor újra eszembe jutott a pillanat, amikor először hozzám ért. Akkor is belebizseregtem. Nem, nem és nem. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. Pedig mindennek már 2 hónapja. Tényleg szép volt amíg tartott, de tudom jól, hogy nem szabad tovább rágódnom ezen, el kell felejtenem és túltenni magam mindenen. Valójában az is nagyon rosszul esett, hogy elfelejtette a szülinapomat, illetve nem is vagyok benne biztos, hogy elfelejtette, talán csak direkt nem köszöntött fel. Én meg a naplóm felét a róla szóló gondolataimmal írtam tele, teljesen hiába. Mert vége, örökre.:(