Nos mi a teendő akkor amikor ahelyett, hogy boldogok lennénk a halálra gondolunk?!És ez amiatt van, mert a barátaink cserben hagynak, valaki vagy valami visszajön kíséretni a múltból és befészkeli magát a gondolataidba. Arra sincs már erőd, hogy veszekedj, vagy megvédd magad és sikerüljön elérned a magad igazát..Van épp elég gondod, nem akarsz még többet, de a nemtörődömség, hogy ennyire semmibe veszed a dolgokat, eltávolodsz a barátaidtól. Magaddal foglalkozol csak, nem törődve a barátaiddal/szeretteiddel, és egy idő után mindenki letesz arról, hogy felvidítson, mert látják, hogy az úgyis reménytelen. Egyedül maradsz, a kínos csend még szörnyűbbé válik benned, az üresség tombol, ki akar törni, de valami nem engedi. Tisztában vagy vele, hogy ami veled történik, nem jó és hiába próbálsz tenni ellene, nem változtathatod meg a múltadat, nem teherheted vissza az idő kerekét, hogy a dolgokat meg nem történné tedd. A lelked mélyén azonban tudod, hogy az ami most bánt, egykor fontos volt neked és ha kitörlöd az életedből, minden reményed szerte foszlik. Kezdetben csak fájt, nem tudtad mi is igazából, de amikor bevillantak a képek, azok az apró mozzanatok, amik akkor a legcsodálatosabban voltak életedben, rájössz, hogy mi is az ami hiányzik. Ami egykor oylan jó volt, hogy volt. Hogy törődtek veled, gondoltak rád és valakinek fontos voltál. Egyszerű dolgok ezek, de te mégsem veszed észre őket. A válasz ott lapul előtted: ,,Tovább kell lépned!" Eszed ezt súgja, szíved mégis másként cselekszik és a csend, az egyedüllét, a magány megfojtja és soha többet nem tud igazán szeretni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése