Ma rájöttem, hogy az én gondom eltörpül azok mögött a problémák mögött, amik nap mint nap történnek a világban. Szörnyű, hogy erre akkor kellett rádöbbennem, amikor valaki eltávozott közülünk. Az emberek folyton csak magukkal foglalkoznak, nem törödnek mással, nem tudják mit éreznek. Pedig lehet, hogy ők ugyanazon mennek keresztül mint mi. Lehet, hogy valakinek pont úgy vérzik a szíve belül mint nekünk, de szemeinket elködösíti valami és ezeket nem vesszük észre. Sokkal nagyobb problémák vannak annál, minthogy betörik a körmünk, vagy elszakad a harisnyánk, esetleg rossz jegyet kapunk fizikából. Egy szakítás sem ér fel avval, mint hogy elveszítünk valakit, akit szeretünk. Elveszítjük, de nem csak egy időre. Sosem látjuk viszont többet és mikor nagyon hiányozna, nem tudunk odabújni hozzá, nem tudunk beszélni vele, nem érezhetjük a melegét, a szíve dobogását, azt, hogy szeret minket. Egy pillanat műve, ami visszafordíthatatlan. Egy rossz lépés, ami jelenesetben nem csak egy ficamot okoz, hanem óriási fájdalmat kelt, mindazoknak a szívében akik szerették őt és nem akarták elveszíteni. Ahelyett, hogy folyton azon rágódunk mi rossz az életükben, hogy úgy teszünk mintha már nem is lennénk azok akik vagyunk, csak megpróbáljuk megváltoztatni magunkat, mind rosszat szül. Nem fogjuk tudni jól érezni magunkat és kívülállóként tekintünk vissza életünkre, mely oylan hamar elrepül, hogy észre sem vesszük. Az emberek többsége sosem fogadja el magát olyannak, amilyen. Csak néz maga elé, belefullad a saját problémáiba. Ha szakítunk szerelmünkkel, jön majd valaki más, ha elhagyunk egy könyvet, vehetünk magunknak újat, ha kinőljük a farmerunkat, vehetünk másikat, de egy emberéletet nem tudunk pótolni. Nem tudjuk őt megvenni, újat beszerezni, mert belőle csak egy volt. Tehát ahelyett, hogy elveszünk a saját önsajnálatunkba, élvezni kéne az életet! Mert ki tudja mi lesz holnap, vagy holnap után, vagy évek múlva.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése