Hát rámjött az írhatnék tegnap és minden ami bennem volt, azt lefirkantottam. Hát ez lett belőle. (Előre szólók, hogy nem vagyok Petőfi, úgyhogy nem ér se kiröhögni, se lefikázni.):p Ja és címe még egyenlőre nincs, de majd kitalálok valamit.:)
Esténként egy képet gyakran nézegetsz,
van rajta valaki, akit még mindíg szeretsz.
Hiába teltek el órák, napok, s hetek,
Még ugyanúgy ragyognak az égkék szemek.
Látod magad előtt azt a pillanatot,
ami életednek egy új emléket adott.
És hiába fáj, vagy éget a tudat,
szerelmes vele mégsem kapott utat.
Ha becsukod a szemed, folyton csak őt látod,
Az ágyadon ülve még mindíg csak őt várod.
Vele teljesült az egyik legnagyobb álmod,
És, hogy elengedted magadtól, azóta is bánod.
Éjszakákat sírsz át, megfojt ez az érzés,
Szereted még és felmerül egy kérdés:
Megéri, hogy miatta érezd rosszul magad?
A válasz csak az, miatta nem szabad.
Minden nap próbálod kiverni fejedből,
de nem tudod kitépni könnyen a szívedből.
Hozzákötődik egy hosszú, szomorú dal,
A karjaidban meghalni, csakis ezt akar.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése